Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2007. február 1-én harmadik alkalommal hirdette meg a kortárs magyar drámák írását és színrevitelét ösztönző Katona József produkciós pályázatot, amelynek kiírását a Drámaírói Kerekasztal kezdeményezte. A Drámaírói Kerekasztallal az elmúlt három évben jól működő szakmai kapcsolatot alakított ki a minisztérium, és fontosnak tartják az együttműködés folytatását - mondta Hiller István a sajtótájékoztatón.
Forgách András, a Drámaírói Kerekasztal ügyvivőjeként a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a pályázat - a nyertes produkciókon kívül is - ösztönzőleg hat a színházakra, hatására több kortárs magyar darabot mutatnak be. 2007-ben nem hirdettek külön alkotói kategóriát, hanem közös produkciós pályázatot írtak ki.
A pályázat lebonyolítására 50 millió forint áll rendelkezésre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretéből. Pályázni 2007. szeptember 1. és 2008. augusztus 31. között bemutatandó produkció tervével lehet, a nyertes pályaművek szerzői honoráriumához, illetve a tervezett produkció költségeihez járul hozzá a támogatás.
A Katona József-pályázat első évében, 2005-ben, 22 produkció és 18 alkotó nyert támogatást, 2006-ban összesen 45 millió forint állt rendelkezésre, és 18 produkciót díjazott a kuratórium.
A pályázatok elbírálása
A Katona József pályázatokat elbíráló 7 fős kuratóriumra a Drámaírói Kerekasztal tett javaslatot a Magyar Színházi Társaságnak. A végleges névsort az Elnökség javaslata alapján a miniszter hagyta jóvá. 2007-ben a Katona József pályázat kurátorai a következők voltak:
Nánay István kritikus
Tarján Tamás irodalomtörténész
Tímár Éva színművész
Upor László dramaturg
Árkosi Árpád rendező
Bezerédi Zoltán színművész
Thúróczy Katalin drámaíró
-
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásOlvasópróbaEgri színház2014. jan. 10.
-
Thuróczy KatalinCselédklozetCselédklozetGózon Gyula Kamaraszínház2000. máj. 17.
-
Forgách AndrásHALNI JÓ!
– gonosz bohó –HalnijóSepsiszentgyörgyi színház2016. márc. 4. -
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásBemutatóképekEgri színház2014. jan. 10.