Egy hónap alatt, évadkezdéskor, egy országos fesztivál megszervezése után a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház négy kortárs magyar művet mutat be. Tervezésből, szervezésből és a kortársak „bevállalásából” jeles az igazgatónak és társulatának! Pozsgai Zsolt világlátott darabját, a Liselotte és a májust Szalma Tamás rendezi, Erdős Virág (Örkény ösztöndíjas) író Merénylet című darabjának ősbemutatóját Keszég László viszi színre és Bodó Viktor rendezői víziójához Vinnai Andrást választotta társszerzőnek a Fotel című zenés kórisme színpadra fogalmazásában. A gyermekek is kortárs szerző művét, Csukás István-Darvas Ferenc: Ágacska című zenés mesejátékát láthatják Tasnádi Csaba rendezésében.
Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május
komédia életről-halálról
Rendező: SZALMA TAMÁS
LISELOTTE: GOSZTOLA ADÉL, A FÉRFI: OLT TAMÁS
Díszlet: CSEH RENÁTÓ, Jelmez: Baracsi Orsolya, Segédrendező: APJOK RODICA SZALMA NOÉMI
Bemutató: 2007. szeptember 14.
A darab:
Egy nő - hét találkozás. Hét kétségbeesett kísérlet a kapcsolatteremtésre. Liselotte, aki tizenkét évig ápolt egy magatehetetlen nőt, ráébred: az utolsó pillanatban van, hogy rendezze életét. A néhai iskolatárs, a házassági hirdetésre jelentkező, a szerelő, a költő, a hajléktalan, vagy valaki más lesz az, aki kimenti a nőt reménytelen helyzetéből? Egyáltalán túlélik-e a találkozást? Liselotte a sorozatos kudarcok után Fekete Özvegynek kezdi hinni magát, aki mindenkit felfal maga körül, akiben csak egy kicsit is reménykedhet, és közben nevethetünk is, de csak addig, amíg nem ismerünk végül önmagunkra.
VINNAI ANDRÁS, BODÓ VIKTOR: FOTEL
zenés kórisme
Rendező: BODÓ VIKTOR Szereplők:
FRIDRIK NOÉMI, GERLE ANDREA, JENEI JUDIT, KUTHY PATRÍCIA, SZABÓ MÁRTA, BALOGH GÁBOR, FÁBIÁN GÁBOR, ILLYÉS ÁKOS, NAGYIDAI GERGŐ, PETNEHÁZY ATTILA, VICEI ZSOLT
Továbbá Papp Csaba, Harsányi Zoltán, Kováts István
Díszlet: BODÓ VIKTOR, Jelmez: VÉBER TÍMEA, Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA
Ősbemutató: 2007. szeptember 15.
A darab:
A Bodó-Vinnai szerzőpáros fellebbenti a fátylat a Motel-ben történt események zavaros hátteréről. Ami eddig kusza volt, az maga lesz a kikristályosodott linearitás. A nézőnek nem lesz tehát egyéb dolga, mint hogy kényelmesen hátradőljön Fotel-jében és értsen... értsen... értsen... Az est házigazdája, Pelle Rubinstein, moteligazgató eleveníti fel a nézők számára azokat a momentumokat, melyek a legtöbb bonyodalmat okozták. A motel személyzete, valamint vendégei is visszatérnek, hogy fényt derítsenek végre életük homályos szakaszára... Megismerkedhetünk új szereplőkkel is, akik eddig a háttérben mozgatták a szálakat, mint például a Damilos ember, és a Kartonhal. Élőben hangzanak el Bibu Tanhosa örökzöld slágerei is, akit eddig csak a recepció rádióján hallhattunk. Megtudhatjuk, kivel mi történt az ajtó másik oldalán, mielőtt belépett volna rajta, miért mondta, amit mondott, miért úgy mondta, miért nem mást mondott, és ha mást mondott, miért mondta. Az est végére rengeteg zenével és tánccal felépül az ok-okozat piramis, amelynek tetején elfoglalja méltó helyét a történet gerince... Vagy nem.
Az előadás támogatói: NKA, NKÖM Katona József produkciós pályázata
ERDŐS VIRÁG: MERÉNYLET
abszurd színmű
Rendező: KESZÉG LÁSZLÓ
Szereplők:
LOSONCZI KATALIN, PREGITZER FRUZSINA, FELLINGER DOMONKOS, OLT TAMÁS, TÓTH KÁROLY, TÓTH ZOLTÁN LÁSZLÓ
Látvány: MÉSZÁROS PÉTER, Jelmez: BERZSENYI KRISZTINA, Zene: Márkos Albert, Munkatársak: KOVÁCS KATALIN, LENGYEL JÁNOS, Segédrendező: FEKETE ÁGNES
Ősbemutató: 2007. szeptember 22.
A darab:
Öngyilkos bombamerénylet egy budapesti buszon. Az elkövető egy fiatal lány. A különleges hangulatú, álom és valóság határán egyensúlyozó, abszurd játékban valójában az ő kapcsolatait, s rajta keresztül a mai ember életét jellemző élethazugságokat, szeretetlenséget, magányt ismerhetjük meg: az ürességet, melynek következménye a felszabadító erejű robbanás. Erdős Virág sajátos költői nyelvvel fogalmazott látomása látszat-személyek látszat-életéről szól egy látszat-világban. Az izgalmas kihívást jelentő, új színházi utak keresésére invitáló darabnak a Móricz Zsigmond Színházban lesz az ősbemutatója.
Az előadás támogatói: NKA, NKÖM Katona József produkciós pályázata
Csukás István-Darvas Ferenc: ÁGACSKA
Zenés mesejáték
Szereplők: Éry-Kovács Zsannát, Nagy Karinát, Horváth Sándort, Polgár Pétert, Szemkeő-Szabó Zoltánt.
Rendező: Tasnádi Csaba
Bemutató: 2007. szeptember 29.
-
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásBemutatóképekEgri színház2014. jan. 10.
-
Thuróczy KatalinCselédklozetCselédklozetGózon Gyula Kamaraszínház2000. máj. 17.
-
Forgách AndrásHALNI JÓ!
– gonosz bohó –HalnijóSepsiszentgyörgyi színház2016. márc. 4. -
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásOlvasópróbaEgri színház2014. jan. 10.