Október első hetében egymást érték a köszöntések, ünneplések Szabó Magda, Kossuth-díjas író 90. születésnapja alkalmából. Két színház tartott bemutatót az ünnepelt egy-egy művéből október 5-én, a születésnapon. A szülővárosban, Debrecenben, a Csokonai Színházban, Csokonai kollégiumból való kicsapatásának történetét, A macskák szerdáját mutatták be Árkosi Árpád rendezésében. Szatmárnémetiben, a világban legismertebb, Femina-díjjal elismert Az ajtó című regény, Bereményi Géza által színpadra írt és rendezett előadásával ünnepelték az írónőt.
Születésnapi eseménynaptár
Október 1. Hiller István miniszter otthonában köszöntötte Szabó Magdát
Közelgő 90. születésnapja alkalmából kerepesi otthonában látogatta meg Szabó Magda írót az oktatási és kulturális miniszter. Hiller István egy különleges, csokoládékkal díszített, több kilogrammot nyomó virágcsokorral köszöntötte fel a ma is jó egészségnek örvendő, Kossuth-díjas írónőt. Beszélgetés közben a miniszter kitért arra, hogy az ünnepeltnek régi olvasója, Szabó Magda könyvei számára a polgári lét, a családi élet teljességének örömeit, hangulatát, ezáltal saját gyermekkorát elevenítik fel. Az írónő Az ajtó című könyvének dedikált példányával ajándékozta meg a minisztert.
Október 2. Debrecenben könyvesboltot neveztek el Szabó Magdáról
Szabó Magda szülővárosában számos ünnepséget tartottak az írónő kilencvenedik születésnapja alkalmából. Szurmainé Silkó Mária Ajándékomat megbecsüld! - töredékek Szabó Magda életművéhez című könyvét mutatták be, majd a Tóth Könyvkereskedés Arany Bika szállodában található könyvesboltját nevezték el az írónőről. A "keresztelőn" részt vett az ünnepelt is, és beszédet mondott Kósa Lajos, a város polgármestere, aki a frissen fölavatott Szabó Magda Könyvesboltban elsőként dedikáltatott az írónővel.
A Debreceni Városi Könyvtár virtuális kiállítást rendezett a Helytörténeti Fotótár anyagából, az eddig még nem publikált fotóanyag bemutatására.
Október 3. Díszelőadás a Csokonai Színházban
A debreceni Csokonai Színház Szabó Magda kilencvenedik születésnapját az írónő Csokonairól írott darabjával ünnepelte. A macskák szerdája című darab premier előtti zártkörű előadásával tisztelegtek az írónő előtt október 3-án, szerdán. Nyilvános bemutató október 5-én, pénteken volt.
Október 4. Szabó Magda kitüntetést kapott az államfőtől
Sólyom László köztársaság elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Szabó Magda írónak, aki október 4-én vette át a kitüntetést Budapesten, a Sándor-palotában. Az indoklás szerint Szabó Magda rendkívül műfajgazdag, az ifjúsági irodalomtól a színpadi alkotásokig terjedő, a magyar és a világirodalmat egyaránt gazdagító, határainkon túl is nagyra becsült munkássága elismeréseként részesült a kitüntetésben. Sólyom László az írót méltatva kiemelte: a nagykereszt a legmagasabb kitüntetés, ami egy életmű összegzéséért adható.
Ugyanezen a napon az Magyar Tudományos Akadémia dísztermében barátok, írótársak, összesen 450 fő ünnepelte Szabó Magdát.
Mercs János, Csikos Sándor - Szabó Magda: A macskák szerdája |
Október 5. Szabó Magda születésnapját Szatmárnémetiben ünnepelte
Szatmárnémetiben október első hetében mindenki egy különleges eseményre készült: Szabó Magda 90. születésnapján, 2007. október 5-én a szerző jelenlétében mutatta be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Az ajtó című világhírű mű színpadi változatának bemutatóját Bereményi Géza rendezésében, aki maga írta a színpadi változatot. A szatmári közönség már az előadás megkezdése előtt állva megtapsolta a páholyban helyet foglaló írónőt, aki az előadás végén, a születésnapi köszöntők után, arról beszélt, hogy nagyra értékeli a szatmári társulat kiváló teljesítményét, hiszen nehéz feladatra vállalkoztak, Bereményi Gézával együtt, Az ajtó színpadi megjelenítésében. A bemutatót követően az Astoria szállóban tartott fogadáson köszöntötték az ünnepeltet a társulat tagjai valamint a város és az erdélyi művelődési élet jeles személyiségei.
László Zita és Lőrincz Ágnes a szatmári előadásban |
Szabó Magda – Bereményi Géza
AZ AJTÓ
Színmű két részben
Szereplők:
Emerenc: Lőrincz Ágnes Poór Lili díjas, Molnár Anna: László Zita, Professzor: Bessenyei István, Alezredes: István István, Polett: Csiki Orsolya, Sutu: Gál Ágnes, Unokaöcs: Péter Attila Zsolt, Főorvos: Nagy Orbán, Brodarics úr: Gaál Gyula, Sofőr: Zákány Mihály, Riporter: Laczkó Tekla
Továbbá: Bandura Tibor, Fábry Zoltán, Fóriss Emese, Kecskés Szabolcs, Kecskés Lénárd, Liegner Zsolt, Nagy Anikó, Nagy Tamás, Schvartzkopf Adriana, Szabó István, Varga József
Díszlet, kosztüm: László Ildikó m.v., Zene: Horváth Károly m.v.
Rendező: Bereményi Géza Kossuth díjas m.v.
Bemutató: 2007 október 5.-én, 19 órakor. - Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat
A produkció támogatást nyert 2007-ben a Katona József pályázaton.
-
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásBemutatóképekEgri színház2014. jan. 10.
-
Thuróczy KatalinCselédklozetCselédklozetGózon Gyula Kamaraszínház2000. máj. 17.
-
Forgách AndrásHALNI JÓ!
– gonosz bohó –HalnijóSepsiszentgyörgyi színház2016. márc. 4. -
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásOlvasópróbaEgri színház2014. jan. 10.