A Drámaírói Kerekasztal ügyvivő testületének nyílt levele
Márta István Igazgató Úrnak - Új Színház
Kedves Pista!
Meglepődve hallottuk a hírt, mi szerint az Új Színház nem mutatja be Nényei Pál Ők című darabját, noha a Katona József pályázaton nyert vele.
Valamennyien színházi emberek vagyunk, tudjuk, sok váratlan esemény akadályozhatja egy-egy darab színpadra kerülését. Azt is tudjuk, hogy színházad mindig barátsággal fogadta a mai szerzőket, szinte valamennyi évadotokban szerepelt kortárs mű, ezért lepett meg bennünket a március végén Katona-pályázatot nyert pályamunka bemutatásának májusi elutasítása. A Színház negatív döntése nemcsak a szerzőt, Nényei Pált és a darabot rendező Göttinger Pált hozza lehetetlen helyzetbe, akinek ez a diplomamunkája lett volna, nemcsak tőlük veszi el a mű bemutatásának lehetőséget, de egy másik színház és egy másik szerző elől is „elvon" 2,5 milliót, amely az Új Színház döntése után visszafolyik az NKA pénztárába. Ezért szeretnénk felelős, konkrét választ kérni Tőled – mi változott meg másfél, két hónap alatt, azaz a pályázat megnyerése és a bemutatás elvetése között.
Különösen fájdalmas számunkra a színház döntése azért, mert fiatal szerző első bemutatójáról van szó – ráadásul olyan műről, ami hiánycikk a kortárs darabok között. Szerkezete izgalmas, dialógusai szellemesek – bizonyára nemcsak a szakma, hanem a közönség tetszését is elnyerhetné a belőle készült előadás. Nyilván ezért támogatta a Katona József pályázat kuratóriuma is.
Annál is meglepőbb, hogy éppen a Te színházad lép vissza, mert a Katona József pályázat gondolatát te is helyeselted, sőt, lelkesedtél érte, jó, az egész stagnáló magyar színházi életet felpezsdítő elgondolásnak tartottad.
A Drámaírói Kerekasztal felelős az általa indított és támogatott pályázatokért; nem tehetjük meg tehát, hogy meg ne keressünk, és meg ne kérdezzük: mi történt március (a pályázat megnyerése) és május között, ami erre a szomorú döntésre kényszerített?
Várjuk válaszodat.
Barátsággal
……………………………..
Szakonyi Károly,
a Drámaírói Kerekasztal elnöke
Egressy Zoltán, Forgách András, Garaczi László,
Háy János, Horváth Péter, Kárpáti Péter, Kiss Csaba,
Németh Ákos, Thuróczy Katalin, Tasnádi István
a Kerekasztal ügyvivői
-
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásOlvasópróbaEgri színház2014. jan. 10.
-
Thuróczy KatalinCselédklozetCselédklozetGózon Gyula Kamaraszínház2000. máj. 17.
-
Forgách AndrásHALNI JÓ!
– gonosz bohó –HalnijóSepsiszentgyörgyi színház2016. márc. 4. -
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásBemutatóképekEgri színház2014. jan. 10.