A Román Televízió Kulturális csatornája (TVR Cultural) „ArTdelenisme” című sorozatának következő része Visky Andrást mutatja be. A Víg Emese rendezte félórás portréfilm központjában Visky, „a reneszánsz ember” áll, aki egyszerre „dramaturg és drámaíró, egyetemi tanár, leendő színészek, színikritikusok formálója. Verseket, prózát, esszét, szakszövegeket ír és a felsorolás folytatódhatna.”
Visky András - aki mintegy két évtizede állandó munkatársa Tompa Gábor rendezőnek és a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak - darabjairól, eseménydús életéről és ars poeticájáról mesél 2008. február 9-én este 9 órától a TVR Cultural „ArTdelenisme" című műsorának keretében.
Díjátadások a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2008. február 6-án Visky András Hosszú péntek című előadása után a kolozsvári színházban sor került a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj ünnepélyes átadására. Az ünnepséget Keresztes Attila, a színház aligazgatója vezette, aki elmondta, hogy a színház két legfontosabb díjáról van szó.
Idén a díjat Visky András kapta a Hosszú péntekben végzett írói és dramaturgi munkájáért. Visky András elmondta, hogy nagyon fontos számára ez a díj, megköszönte a színház alkotói közösségének, a színészeknek, "a színpad mögött lévő láthatatlan angyaloknak", azaz a technikusoknak, akik lehetővé tették, hogy darabjai ilyen magas szakmai szinten valósuljanak meg. Ugyanakkor köszönetet mondott feleségének és diákjainak is.
A Bánffy Miklós Vándordíjat Visky András Kertész Imrének ajánlotta. Az díjat a színház tavalyi díjazottja, Kali Andrea színésznő adta át. A díjban az előző években Tompa Gábor, Nagy Dezső, Dobre Kóthay Judit, Bíró József, Bogdán Zsolt, Csíky András, Vlad Mugur, Dimény Áron, Bács Miklós, Senkálszky Endre és Kézdi Imola részesültek.
Visky András közel húsz éve a kolozsvári magyar színház dramaturgja és Tompa Gábor rendező állandó alkotótársa. A Hosszú péntek, a Júlia és a Tanítványok után a harmadik Visky-darab amely Tompa Gábor rendezésében látható a kolozsvári magyar színházban. Darabjait bemutatták Budapesten, Debrecenben, Marosvásárhelyen és az Amerikai Egyesült Államokban.
Hosszú péntek című drámája Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi adaptációja. A darab ősbemutatójára a Kolozsvári Állami Magyar Színházban 2006. december 8-án került sor. „Visky András a szöveget, pontosabban a szövegtartalmak bizonyos motívumait úgy kezeli, mint "valamilyen zenei szövevényt"(idézet Kertésztől), amelyhez az imaszituáció ("kaddis") képei rendelődnek. Ezáltal minden cselekményességet, történetmesélést és hagyományos értelemben vett pszichológiai reálszituációt nélkülöző szertartásszínház lehetősége jön létre, amelyben az ismétlődő témák és variációk együtt jelennek meg a versszerűen kiemelt mondatok, mozgásstilizációk, vizuális és akusztikai hatások révén, némiképp ahhoz hasonlóan, mint amikor B. azt mondja a regényben, hogy "egész életünket, annak minden hangját, eseményét és érzéseit valami elmosódott, kusza egységben látom". Visky – és rendezőként Tompa – persze éppúgy szigorú rendet visz a "kusza" szerkezetbe, ahogy Kertész a szövegfolyamba". – írja Koltai Tamás kritikus.
A Vlad Mugur Vándordíjat 2006-ban alapította a színház Művészeti Tanácsa az előző évad legjobb vendégművészi teljesítményének értékelésére. Idén a Vlad Mugur Vándordíjat Vava Ştefănescu koreográfus veheti át az Énekek éneke és a Hosszú péntek című előadásokban végzett munkájáért. Vava Ştefănescu megköszönte a díjat a színészeknek, akik tehetségükkel az ő tehetségét is elmélyítették, kiteljesítették. Megköszönte Tompa Gábornak, Visky Andrásnak és a színház teljes közösségének. Végül reményét fejezte ki, hogy lesz még alkalma ezen a színpadon ilyen izgalmas munkafolyamatokban. A tavalyi és tavalyelőtti Vlad Mugur Emlékdíjasok: Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező, Mihai Mâniuţiu rendező.
Jelenet az Énekek éneke című előadásból |
Vava Ştefănescu először 2003-ban dolgozott együtt a kolozsvári társulattal Christopher Marlowe Doktor Faustus tragikus históriája című előadásában Mihai Măniuţiu rendező oldalán. Ezt követően a Woyzeck című produkció koreográfiáját jegyezte – az előadást az UNITER (Román Színházi Szövetség) a 2005-ös év Legjobb előadása díjjal tüntette ki. Ezt követték Az elveszett levél, Tompa Gábor rendezésében, majd a tavalyi évadban az Énekek éneke és a Hosszú péntek.
„Talán ez Tompa utóbbi időben rendezett egyik legkerekebb előadása. [...] Olyan, mint egy nagyon személyes keresés – hisz minden alkotás az – alapos; egyfajta extatikus tanúságtétel. Úgy gondolom, hogy Vava Ştefănescu koreográfiája ebben alapvető szerepet játszik. Továbbgondolja és elmélyíti azt, amit ugyanezzel a társulattal, Mihai Măniuţiu rendező Woyzeckjében nemrégiben elindított. Az alkotói vallomás minden egyes pillanata – legyen szó íróról, rendezőről, színészről, dramaturgról és így tovább – minden pillanat gondosan elemzett, és a mozgás konkrét módon fejezi ki az írás üzenetét, a csendet, a belső történést. Kertész Imre szavai, önéletrajzi vonatkozásai erőteljesen szólalnak meg Visky András szövegében, a koreográfia által is, mely az előadás leghangsúlyosabb eleme." – írja méltatásában Marina Constantinescu.
Jelenet a Hosszú péntek című előadásból |
A Hosszú péntek az ősbemutató óta vendégszerepelt Budapesten, a „Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek" rendezvénysorozat keretében, a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában, ahol két díjjal is jutalmazták. Visky András szerzői-dramaturgi munkájáért a szakmai zsűri különdíjában részesült, a társulat pedig a közönségzsűri díját nyerte el. Az előadás 2007 novemberében Torinóban az Európai Színházi Unió Fesztiválján és Bukarestben, az Országos Színházi Fesztiválon is nagy sikerrel vendégszerepelt.
-
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásOlvasópróbaEgri színház2014. jan. 10.
-
Thuróczy KatalinCselédklozetCselédklozetGózon Gyula Kamaraszínház2000. máj. 17.
-
Forgách AndrásHALNI JÓ!
– gonosz bohó –HalnijóSepsiszentgyörgyi színház2016. márc. 4. -
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth PéterA padlásBemutatóképekEgri színház2014. jan. 10.